2012. június 27., szerda

A programakkreditáció az intézményakkreditáció első lépcsője

Intézményakkreditációt szeretnél? Első lépés a programakkreditáció megszezése és AMIKOR megkaptad a programakkreditációt, UTÁNA megcsinálod (értsd: leoktatod) az akkreditált képzést és UTÁNA lehet beadni az intézményakkreditációs kérelmet.

Ahogy kedvenc felnőttképzési törvényünk 12. § (3) bekezdése fogalmaz:

"Az akkreditációs eljárás alapfeltétele, hogy a felnőttképzést folytató intézmény legalább egy, általa már megvalósított akkreditált képzési programmal rendelkezzen, továbbá, hogy a képzés mellett felnőttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatást is nyújtson."

Fontos tudnod, hogy ha egy akkreditált program többmodulos, nem feltétlenül muszáj az egész képzést megvalósítanod, elég belőle egy modul is, FELTÉVE HA ez a modul az akkreditált programból megfelel a FAT (azaz pontosan az NMHSZFI) honlapján található, intézményakkreditációval kapcsolatos gyakorlati útmutatóban található egyik leírásnak azaz: "Amennyiben az akkreditált programban meghatározott kimeneti feltételekkel önálló kimeneti lehetőségek is akkreditálásra kerültek, úgy e programmodulok teljesítése is elfogadható, mint megvalósított akkreditált program." (GYIK_intakkreditacio_20101006.pdf, 6. oldal, 17. pont)

Ebben az esetben egy modul megvalósítása is megvalósított akkreditált programnak minősül.
Tehát nagyon-nagyon figyelj, mit és hogyan akkreditálsz, vagy ha mástól veszed át a programakkreditációt, akkor abban a programban mi van leírva, mi lett akkreditálva.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
Következő Informátor megjelenik: 2012. július 4-én.
Rendeld meg most, hogy jólinformált legyél: http://fbi.info.hu/elofizetes.php

2012. június 20., szerda

Köszönöm! :-)

Csak kapkodtam a fejem az ajándékra feliratkozók gyorsaságán és számán. :-) 

A szemfülesek és gyorsak már olvashatják is az ajándékot, az Informátor legfrissebb, teljes, vágatlan számát. 
Köszönöm Nektek a fantasztikus érdeklődést, és a rengeteg pozitív visszajelzést.
Ha most lemaradtál, ne aggódj, olvasd és figyeld a blogot, az akkreditációs honlapot és a Felnőttképzési Business Informátort

Kellemes szerdát kívánok Neked, 

Íme, a meglepetés ajándék, amely Rád vár

Itt juthatsz hozzá az ajándékhoz CSAK ma, 9-12-ig: http://fbi.info.hu/ajandek.html

MA 9-től 12-ig ajándék vár Rád az akkreditációs blogon!

Meglepetés ajándék a blogon CSAK ma, 9-12-ig, 
CSAK Neked, 
mint a blog és a hírlevél olvasójának

Állítsd be a mobilodat, hogy figyelmeztessen, ma,
2012. június 20-án, szerdán, 9-12-ig MEGLEPETÉS AJÁNDÉK, CSAK 3 órán keresztül hozzáférhető a felnőttképzési akkreditációs blogon, a blog 3. születésnapja alkalmából.
Köszönet tőlem, Neked, mint hűséges olvasómnak.

Ne feledd, csak ma, 9-től 12-ig! Várlak, gyere, hogy letölthesd az ajándékot.

2012. június 19., kedd

MEGLEPETÉS AJÁNDÉK HOLNAP A BLOGON!

CSAK HOLNAP: MEGLEPETÉS AJÁNDÉK 
A BLOGON!

Ünnepeld velem a blog 3. szülinapját és a 200. bejegyzést!
FIGYELD HOLNAP A BLOGOT és
LETÖLTHETED A MEGLEPETÉS AJÁNDÉKOT 09:00-12:00-ig!

Találkozunk holnap,

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő

Ízelítő a következő Informátor számból:
Hogyan szerezz felnőttképzőként új ügyfeleket? Hogyan építs bizalmat a potenciális ügyfelekben és a hatóságokban?
A felnőttképzési szerződés titkai
A gugli keresőoptimalizálás alapjai felnőttképzőknek
Rendeld meg most, hogy jólinformált legyél: http://fbi.info.hu/elofizetes.php

MEGLEPETÉS AJÁNDÉK HOLNAP A BLOGON!

CSAK HOLNAP: MEGLEPETÉS AJÁNDÉK 
A BLOGON!

Ünnepeld velem a blog 3. szülinapját és a 200. bejegyzést!
FIGYELD HOLNAP A BLOGOT és
LETÖLTHETED A MEGLEPETÉS AJÁNDÉKOT 09:00-12:00-ig!

Találkozunk holnap,

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő

Ízelítő a következő Informátor számból:
Hogyan szerezz felnőttképzőként új ügyfeleket? Hogyan építs bizalmat a potenciális ügyfelekben és a hatóságokban?
A felnőttképzési szerződés titkai
A gugli keresőoptimalizálás alapjai felnőttképzőknek
Rendeld meg most, hogy jólinformált legyél: http://fbi.info.hu/elofizetes.php

2012. június 15., péntek

Felnőttképzőként hogyan szerezz új ügyfeleket?

Messziről jött ember azt mond, amit akar. Honnan tudja az ügyfél, hogy megbízhat benned, felnőttképzőben? Az emberek azt bízzák meg, azzal kötnek üzletet, akit ismernek. Ez még jobban igaz a szolgáltatásokra, ahol az üzletkötés tárgya nem egy tárgy, egy termék, hanem maga az emberi kapcsolat. 

A képzés, a felnőttképzés szolgáltatásnyújtás és a szolgáltatás mindig az emberekről, az emberi kapcsolatokról szól. Amikor ember szolgáltat embernek. Emberi kapcsolat. Az, hogy közben ismereteket adunk át és vesz át a résztvevő, az egy dolog. Ha nincs emberi kapcsolat, nem lesz ismeretátadás, nem lesz felnőttképzés sem.

Az emberi kapcsolat az alapja a felnőttképzésnek is. Az emberi kapcsolatot pedig valamivel meg kell alapoznod, ha sikeres felnőttképző céget akarsz létrehozni és/vagy működtetni. Az emberi kapcsolatok alapja pedig a bizalom.

A bizalom a potenciális ügyfélnél két forrásból is jöhet: belülről, tehát a potenciális ügyfél érzi, hogy felnőttképzőként Te, a céged tud neki megoldást nyújtani a problémájára. A másik bizalom a fehér köpeny bizalma, azaz egy külső értékelésen a céged "fehér köpenyt" kapott. Ilyen az akkreditáció.

Hogyan nyerheted el a potenciális ügyfél bizalmát, hogy Téged tekintsen annak a felnőttképzőnek, akinél "képződni" akar?
Erről is szól a következő, 2012. június 19-én megjelenő Informátor. 

Kellemes hétvégét kívánok Neked,

2012. június 12., kedd

A felnőttképzési szerződés

"Azt nem akarjuk beírni!" "Ez problémás, miért kell ezt beírni a felnőttképzési szerződésbe, nem hagyhatjuk ki?" Csak pár reakció a felnőttképzési szerződés tartalmára. :-)
Eddig több mint 160 cég szerzett sikerrel akkreditációt a segítségemmel. A felnőttképzési szerződés az egyik legsarkalatosabb pontja az ellenőrzésnek.

A felnőttképzési szerződést, hogy mit írj bele, nos, megtalálod a felnőttképzési törvény 20. §-ban. A sikeres felnőttképzési szerződés titkának nyitja: a törvényben leírt kötelező tartalom nem opcionálisan választható, hanem kötelező tartalom. 
Persze, el lehet térni a kötelező tartalomtól, akkor érdemes a következményeket is mérlegelni. :-) 

Ügyfeleim már kívülről fújják, a legegyszerűbb és ellenőrzésekre felkészülve a legjobb megoldás, hogy fogod a felnőttképzési törvényt, kikopizod belőle a felnőttképzési szerződést kötelező tartalmának pontjait, egyenként a pontok után kettőspontot teszel és kitöltöd. 
Ellenőrzésként az ellenőrök mikor hálásak nagyon a felnőttképzési szerződéssel kapcsolatban? Erről is lesz szó a következő Informátor számban, amely 2012. június 19-én jelenik meg. 

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
A következő Informátor szám, hírekkel, újdonságokkal, ötletetekkel megjelenik: 
2012. június 19.

2012. június 6., szerda

Minek látszol?

Múlt szombaton a kék-zöld leopárdmintás, arany pálmafákkal díszített Versace baseball sapkámat, rikítókék rövid bőrkabátot, pink topot és pink, strasszokkal kirakott farmert viseltem. Bementem az Aréna plázában egy dekorboltba. A három eladó ott dekolt a pénztárnál, nem szóltak hozzám. Én sem szóltam egy árva szót sem, szerintem előbb az eladónak kell köszönnie. Marslakó vagyok.

A boltban elrabolta tekintetem a csokispult, mi más. Odacsörtettem, megtekintettem a zseniális csokikat, tudod, azok a fajták, amelyekbe gyümölcsöket, magokat tesznek a tetejére, nagyon fessen néznek ki. El is döntöttem, miután feltankolok élelmiszerből a tecsóban, visszafelé bejövök és veszek egyet.

Így is történt, visszafele jövet, bezúztam szótlanul a boltba, odazúztam a csokikhoz, levettem egy táblával, odamentem a pénztárhoz, leraktam a csokit és a bankkártyámat, majd várakozó álláspontra helyezkedtem. A csaj elvette a kártyát, berakta a kütyübe, majd imígyen szóla: "Your code, please." Külföldinek néztek. Szerintem a csaj nem vette észre a nevemet a kártyán. Végigjátsztam a játékot. A végén rámosolyogtam a csajra: thank you see ya, olyan hangsúlyozással, mint amikor külföldiek mondják a sziát. Boldog mosollyal és hangosan köszönt vissza, ismét egy külföldi, aki megtanulta a sziát. 

Tanulság 1: viselj színes cuccokat és Versace baseball sapkát itthon, egyből külföldinek néznek. 
Tanulság 2: amit már az összes hűséges ügyfelem kívülről fúj, nem elég jónak lenni, annak is kell látszani. Az vagy a másik ember szemében, aminek látszol. 

Az emberi agy egyszerűsít. Erről szól az első benyomás. Ez érvényes akkreditációra, különösen az akkreditációs helyszíni szemlékre is. Nem elég szakmai jónak lenni, jónak is érdemes látszani.

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
Ma 11-kor megjelent a legfrissebb Informátor szám!

2012. június 4., hétfő

Mitől függ a sikeres intézményakkreditáció?

Az intézményakkreditáció sikeressége apróságoktól függ. A siker több részből adódhat.

Intézményakkreditáció a kezdetektől a végéig, 7 lépésben:

1. A programakkreditációs eljárás elkezdése, kitöltöd a szükséges űrlapokat, a FAT honlapjáról letöltheted őket. Beadod a programakkreditációs kérelmet. 
2. Ha nincs hiánypótlás, akkor 2 hónap múlva a FAT küldi Neked postán a programakkreditációs tanúsítványt.
3. Megvalósítod a programakkreditáció alapján a képzést, ledokumentálod az egészet.
4. A képzés végén összeállítod a teljes intézményakkreditációs kérelmet, az összes hóbelebanccal együtt. Beadod az intézményakkreditációs kérelmet.
5. Felkészülsz a helyszíni szemlére. 
6. Helyszíni szemle, kijön két szakértő és megnézi, mit csináltál.
7. Ha nincs hiánypótlás és a jegyzőkönyvben nincsen nem-megfelelőség, akkor szintén a beadástól számítva 2 hónapra (a helyszíni szemle utáni FAT ülésen) megkapod az intézményakkreditációt. 

Bármelyik részen lehetsz sikeres és sikertelen, akár úgy is, hogy elolvastad és próbáltad értelmezni a jogszabályokat. Sokszor hallottam ügyfelektől, hogy elolvasták az összes jogszabályt, az alapján maguktól elkészítettek mindent, mégis hiánypótlás, vagy elutasítás lett a dolog vége. 

Mitől lesz sikeres egy intézményakkreditáció? Többek között erről is szó lesz az e hét szerdán, 2012.  június 6-án megjelenő legfrissebb Informátor számban. 
Ha ma megrendeled az Informátort és meg is érkezik szerda reggelig az utalásról az igazolás (vagy az utalás), szerdán olvashatod is: http://fbi.info.hu/elofizetes.php

Kellemes hetet kívánok, 

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési és
Akkreditációs Szakértő
A következő Informátor szám, hírekkel, újdonságokkal, ötletetekkel megjelenik 2012. június 6.
Ízelítő a következő Informátor számból: a legújabb mániák programakkreditációnál, intézményakkreditáció sikeressége, OKJ-s vizsgaszervezéshez engedélyről tudnivalók.