2010. július 26., hétfő

Minek nevezzelek?

A képzési programokra gondoltam ezzel. Miért fontos ez? Azért, mert a képzési program nevében egy hiányzó zárójel miatt is visszadobhatják a program és/vagy az intézményakkreditációdat, mondván, az nem ugyanaz a képzés.

Mit jelent ez? Amikor a regionális munkaügyi központba bejelented a képzéseket, amiket akarsz végezni, akkor ezeket a képzéseket valahogy elnevezed. Na ez az, amit rengetegen elfelejtenek, hogy milyen néven is jelentették be, főleg, mert tavaly ősz óta a munkaügyi központ csak annyit küld, hogy lerótta a cég az igazgatási szolgáltatási díjat és ennyi. Tehát nem kapsz arról visszajelzést, pontosan milyen képzéseket, milyen névvel jelentettél be.

Nem is gond, mert itt le tudod ellenőrizni: https://finy.afsz.hu/finy/Login.aspx?ReturnUrl=%2ffiny%2fDefault.aspx

 Az érdeklődőknek gombot nyomd meg, utána a "Keresés a Képzőintézmények adatai szerint" c. gombot, utána a Ny. Szám mezőbe írd be a nyilvántartási számotokat (ez szokott a legjobban működni), majd a kijött adatnál a Tevékenység gombot nyomd meg és kilistázza a képzéseket.

Miért fontos ez, hogy pontosan tudd, milyen névvel jelentettél be a képzést? Azért, mert onnantól kezdve csak azt a nevet használhatod a képzésre. Semmi mást. Nem rövidítheted. Nem hagyhatsz ki belőle egy gondolatjelet sem. Semmit.

Ez alól egy kivétel van (Magyarországon vagyunk, vagy mi szösz :)): a nyelvi képzések. Ott elég, ha csak annyit jelentesz be, hogy Angol nyelv, és innentől kezdve akárhogy elnevezheted a képzéseket, csak az angol nyelv legyen benne.

A többi képzésnél (általános, szakmai, hatósági, egyéb szakmai) egy az egyben a bejelentésben lévő nevet kell használnod mindenhol, ahol kiírod a képzés nevét. Ezt csak egyszer kell megszokni, utána megy, mint a karikacsapás. :)

2010. július 22., csütörtök

Forró szív, hideg fej

Azt hiszem, ezt Csernus doktor mondta, nagyon találó. Ugyan ő a tudatos életre gondolt ezzel, a mondás kitűnően alkalmazható az akkreditációra is, többek között a hiánypótlásra is.

Amikor belevágsz az akkreditációba (akár program, akár intézményi), akkor tudd, benne van a pakliban a hiánypótlás és az elutasítás lehetősége is. Semelyik sem végleges döntés, mindkettőnél van jogorvoslati, javítási lehetőség. A hiánypótlás az "egyszerűbb".
Mondjuk mindkét esetben, akár a hiánypótlásnál, akár a fellebbezésnél, egy ökölszabály van: felnőttképzési jogszabályokra és esetenként a Ket-re (közigazgatási eljárási törvény) kell felépíteni a védelmet.

Mi történik pl. hiánypótlásnál? Megkapja az ügyfél a FAT-tól a hivatalos végzést, hogy pótolja a hiányokat, majd utána jön az indokolás. A hiánypótlás lehet rögtön az elején, ilyenkor formai hiba van, magyarul hiányzik valami dokumentum, vagy hivatalos papír másolata. Ezzel nincsen semmi gond, fogni kell és amit kér a FAT, azt beküldeni.

A másik fajta hiánypótlás az az, ami pl. programakkreditációnál a szakértői vélemények beérkezése után, intézményakkreditációnál a helyszíni szemle után van. Sokan ilyenkor a szívükhöz kapnak, kétségbeesnek. Nemcsak szívük forró, a fejük is. Pedig: nyugi. Forró szív, hideg fej.

Figyelmesen el kell olvasni az indokolást és utána arra reagálni.

FONTOS: a védelem felépítésében kulcsfontosságú, hogy pontosan ismerd a felnőttképzési jogszabályokat, valamint a gyakorlatot. Ha indokolt a hiánypótlást (FIGYELEM: a jogszabályok az irányadóak itt is), akkor hamut szórsz a fejedre és javítod a hibát. Ha sem jogszabályi, sem szakmai indokokkal nem alátámasztható a hiánypótlás indokolása, akkor viszont megvéded a programod/intézményakkreditációd, szigorúan a jogszabályokra hivatkozva. Különös tekintettel a 2001. évi CI. felnőttképzési törvényre, a 22/2004. (II.16.) Korm. rendeletre és a 24/2004. (VI.22.) FMM rendeletre.

A hiánypótlásra 15 munkanapod van, tehát van időd átgondolni a választ. Egyet sose felejts el: konkrétan, jogszabályokra hivatkozva érdemes hiánypótlást beadni. Minden hiánypótlás egyedi, ennek megfelelően egyedileg kell felépíteni a hiánypótlást is.

2010. július 16., péntek

Tik-tak-tik-tak, ketyeg az óra, készülj az akkreditációra

Erre mondja az olasz: "Ho fatto una rima senza pensarci in cima.", azaz véletlenül találtam ki a rímelő címet. :))

Amire ki akarok lyukadni az a következő: ha még ebben az évben szeretnél intézményakkreditációt szerezni, akkor még éppen csak, hogy belefér, gyorsan kezdjél el rajta dolgozni. Előreláthatólag ebben az évben a FAT utolsó ülése 2010. december 15-én lesz, tehát ha azt szeretnéd, hogy arra bekerüljön az intézményakkreditáció, akkor legkésőbb november elejéig be kell adnod az intézményakkreditációs kérelmet.

Előtte még ugye meg kell valósítanod a programakkreditációt, és előtt még meg kell szerezni a programakkreditációt. Magyarul, a programakkreditációt bizony legkésőbb augusztus 15-ig le kell adnod, ha még szeretnéd, hogy ebben az évben megszerezd az intézményakkreditációt. Hozzáteszem, ez a "menetrend" egy profi menetrend, mert bármelyik akkreditációba (program, vagy intézményi) hiba csúszik, és hiánypótlás, hogy azt ne mondjuk, elutasítás lesz belőle, nos akkor alsó hangon is veszítesz egy hónapot. Tehát érdemes így kalkulálnod, ha még ebben az évben, 2010-ben szeretnéd megszerezni az intézményakkreditációt.

2010. július 14., szerda

Amikor a kedvenc oktatóm a legnagyobb kerékkötőm...

Mikor is van ez? Eltekintve attól, hogy az oktatóknak hamar fejükbe száll a dicsőség, nos, ettől eltekintve, kerékkötő tud lenni egy adott képzés oktatója olyan módon is, amiről sem neki, sem Neked, kedves cég/intézményvezető, nincs tudomásod. Csak később, amikor már túl késő és a cég/intézmény megszívta, mint a torkosboci.

A programakkreditációról beszélünk.Csak hogy tudd. :)

Kőbe kéne vésni, mindenhova, ami akkreditációval kapcsolatos, nagy, piros betűkkel kiírni, hogy jelen jogszabály értelmezés és gyakorlat alapján: amit leírsz a programakkreditációban az olyan, mintha kőbe lenne vésve, attól egy jottányit sem térhetsz el. 

Ez vonatkozik az oktatókra is. Nagyon sokan leírják a személyi és tárgyi feltételek bemutatásánál a kedvenc oktatójuk végzettségét (pl. 20 év oktatói gyakorlat), egy a probléma ezzel: ha ne adj'Isten az a tanár elmegy a cégtől és jön helyette olyan, aki "csak" 15 év gyakorlattal rendelkezik, nos, ő nem oktathatja a képzést, mert az általad leírt feltételeknek, amelyet a FAT akkreditált is, nem felel meg.

Ha van egy szőrösszívű ellenőr, akkor ebbe simán beleköt és beleírja (pl. intézményakkreditáció ellenőrzésénél), hogy az akkreditált program megvalósítása nem felel meg. Aztán próbáld megvédeni a céget. Meg lehet, de macerás és pénzbe fog kerülni a fellebbezés.

Mit tehetsz? A 24/2004. (VI.22.) FMM rendelet I. sz. mellékletében megtalálod az oktatók végzettségére vonatkozó leírásokat, azokat használd, írd le a minimum követelményeket, így nem kötöd gúzsba a céget.

Az igazi művészet (és tapasztalat) abban rejlik egy programakkreditáció megírásánál, hogy eltaláljuk a balanszot, ne cizelláljuk túl (ez később gond lesz), de ne legyen szűkszavú sem, mert az tuti hiánypótlás, vagy elutasítás.

2010. július 6., kedd

Mennyi idő alatt jut el egy cég a nulláról az intézményakkreditációig? 2. rész

Tehát lássuk csak, a totál kezdésről mennyi idő egy intézményakkreditáció megszerzése.

1. Ha a cég nincs még bejelentve felnőttképzésre a Munkaügyi Központnál, akkor a felnőttképzési bejelentést bármikor megteheted, 9610 Ft eljárási díj (hogy ez hogyan jött ki?) és a bejelentés azonnal érvényes.

2. Utána beadod a program-akkreditációt: elbírálása két hónap. A program-akkreditáció nélkül nem adhatod be az intézményi-akkreditációt. 

Mennyi idő egy programakkreditáció elkészítése? Attól függ. Hallottam már olyan esetről is, amikor 6 hónapig készült a programakkreditáció. 
Én 20 munkanap alatt készítem el, sürgős eljárással 5 munkanap. 

3. Megkaptad a FAT-tól a programakkreditációt, utána megvalósítod a programakkreditáció alapján a képzést.

4. Utána beadod az intézményakkreditációt: elbírálása két hónap.
Mennyi idő az intézményakkreditációra való felkészülés? Szintén vannak extrém hosszú példák, mint pl. 1 év. 
Én 20 munkanapra vállalom az intézményakkreditációt.

Ha minden óramű pontossággal megy (ritkán szokott), akkor összesen kb.180 nap, amíg intézményiakkreditációd lesz, ha a nulláról kezded. Ez az idő növekedhet azzal is, ha magadnak próbálod kitalálni, mit és hogyan írjál meg.
Ahogy ügyfeleimnek szoktam mondani, "Ti is meg tudnátok csinálni, de azalatt az idő alatt, amíg azzal szüttyögtök, hogy rájöjjetek, mi a búbánatot, hogyan, mennyit és hová kell írni, és hová beküldeni, azalatt az idő alatt a tanácsadási díj legalább kétszeresét megkereshetitek a cégeteknek és azzal foglalkoztok, amihez értetek."

2010. július 5., hétfő

Mennyi idő alatt jut el egy cég a nulláról az intézményakkreditációig?

Kezdjük egy kis sztorizgatással. :)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy intézményakkreditáció, valamikor a 2002-es év végén startolt. Emlékszem, még anno nagyon sok kérdés volt a levegőben. Hirtelen senki sem tudta, hová kapjon, merre az arra, mit kell pontosan csinálni, mit hogyan várnak el az intézményektől. Néha az az érzésem, ez sokat nem változott azóta... most a cinikus énem jött elő, uzsgyi, menj vissza! :)

Annak idején, az első menetben szinte kizárólag a régi, nagy múltú, tőkeerős felnőttképzési cégek adták be az intézményakkreditációt. Akkoriban az intézményakkreditáció "csak" a felnőttképzési (lakossági) adókedvezményre volt jogosítvány.  Illetve még nem volt világos, mire is lesz jó ez az egész akkreditáció és a nagy felnőttképzési cégek, szakképzők úgy érezték, erről nem maradhatnak le.
Az akkreditáció kitalálásánál szinte csak és kizárólag szakképző intézményekre gondoltak a jogalkotók, volt nagy megdöbbenés, amikor sorra adták be a nyelviskolák, autósiskolák az intézményit. Nem is értem, hogyan gondolhatták, hogy csak szakképzők fogják beadni. :) Na mindegy.

Ráadásul akkor még, ha jól emlékszem, egyéves működéshez is kötötték az intézményakkreditációs kérelem beadását.
Ez a múlt. Miért fontos ez? Sok "keményvonalas", régi gárdabeli szakértő nem szereti a fiatal cégeket. Nem, nem fogják kimondani, le sem fogják írni, de ott maradt valahol a kisagyakban hátul valami ilyesmi, hogy "mit képzelnek ezek a fiatal cégek, hogy kezdőként ugyanabban a ligában akarnak játszani, mint a nagyok."
Csendben megjegyzem, hogy a jogszabályokat és az előírásokat nem a cégek hozták, ők a játékszabályoknak megfelelően játszanak. Az intézményakkreditáció egy jogosítvány és a követelmények mindenkire egyaránt vonatkoznak, akár nagy, akár kis cégről van szó.

Miért fontos ez, hogy mit gondolhatnak a szakértők, miért kezdtem Ádámnál és Évánál? Azért, mert kezdő cégként, a helyszíni szemlén, esetenként ezzel a szakértői "előítélettel" (tisztelet természetesen a kivételeknek) lehet, meg kell küzdened és jobb, ha előre felkészülsz rá.

Tehát mennyi idő is az az intézményakkreditáció? Holnap elárulom ;)